Ha azt mondom, hogy Oasis, mindenkinek a Morning Glory (1995) legnagyobb slágere, a Wonderwall ugrik be. Viszont a manchesteri ötös fogatnak azon az egy dalon kívül vannak sokkal nagyobb dobásai is. A Gallagher testvérpár vezette zenekar (Liam – ének és Noel – gitár, ének, vokál) a kilencvenes évek első felében, három korszak- és stílusalkotó albumot tett le arra a bizonyos asztalra (Definitely Maybe, What’s the story (Morning Glory)? és Be Here Now), hogy hullámvölgyeken és egy feltámadáson túl végül azért oszoljanak fel, amiért egyben is maradtak: a túl nagy ego miatt.

A Don’t Believe The Truth sikerét követve a zenekar 2007-ben ismét stúdióba vonult, hogy felvegye a soron következő stúdióalbumát. Úgy tűnt, hogy a Gallagher fivérek közötti kibékíthetetlen ellentétek csiszolódnak, és képesek egymás mellett dolgozni, anélkül hogy a koncertek előtt marakodnának, vagy a színfalak mögött egymásnak ugorjanak. Erre jó alapot adott az előző lemezt bemutató turné kevésbé puskaporos hangulata, és a dalszerzői feladatok megosztása a zenekar tagjai között.

Az albumot kezdő Bag It Up egy tipikus Oasis-féle albumkezdő dal, pattogós ütemmel, húzós gitárokkal, és Liam Gallagher összetéveszthetetlen énekével indít. A britpop korszak leghíresebb zenekaráról érdemes tudni, hogy a lemezeik első dalai mindig megadják a kezdőlökést, és a hangulatot, hogy a hallgató a felejthető második számra (ami ebben az esetben a The Turning) alig emlékezzen. A harmadik dal a Noel által énekelt Waiting For The Rapture (az idősebb Gallagher ezen kívül még két dalban vállalta magára az énekes szerepét, az egyik a (Get Off Your) High Horse Lady, a másik pedig a Falling Down, utóbbi az utolsó Oasis kislemez volt a banda történetében), míg a soron következő The Shock Of The Lightning az Dig Out Your Soul legjobb dalai közé tartozik. Nincs meg a hallgatóban az az érzés, hogy ezt mintha már valahol hallotta volna, de ez ugyanúgy említhető a második, Noel Gallagher által énekelt szerzeményre, a (Get Off Your) High Horse Lady is az album egyik húzódala. A To Be Where There’s Life Gem Archer (gitár) szerzeménye, az átlagos Oasis hangulattól viszont ugyanúgy elüt, mint az lemezt záró The Nature Of Reality – Soldier On kettős, amíg az előbbiben blues-os hatású gitárok szólnak, addig az utóbbiban inkább az alternatív zene felé billen a mérleg nyelve.

Összegezve a hallottakat, még ha a búcsú nem is volt várható kilenc éve Manchester legnagyobb csillagaitól, az utolsó album egy méltó elköszönés volt az azóta már szólóban nyomuló testvérpáros zenekarától. Várunk vissza, Oasis!

 

A képek forrásai: amazon, floodmagazine

Vélemény, hozzászólás?