Vajon képzeltem csupán?

Az új esztendő közeledtével mindig megállok egy pillanatra, becsukom a szemeimet és veszek egy nagy levegőt.

Vagy kettőt.

Néha esetleg hármat.

Aztán hagyom, hogy magukkal ragadjanak az emlékképek, legyenek szépek-kevésbé szépek vagy éppen kimondotta kopottak és színtelenek. Hagyom, hogy eszembe jusson minden, ami az évben hatással volt rám, ami megmosolyogtatott, esetleg sírásra késztetett, ami így vagy úgy, de megváltoztatott.

S ilyenkor eszembe jut, hogy vajon csak képzeltem csupán? Vajon csak képzeltem azt a lányt, aki bizonyos, számomra váratlan helyzetekben voltam? Vajon most, kissé megedzve, megváltozva, ugyanúgy reagálnék? Vajon csinálhattam volna valamit másképpen? Vajon egyáltalán másképpen kellett volna csinálnom bármit? Vajon kimutathattam volna másoknak azt, hogy nekem valami nehéz?

A választ persze természetesen én magam sem tudhatom.

S talán pont ez a legszebb abban, hogy mire képes, nem csak egy év, hanem maga az idő, ami úgy formál minket, hogy mi magunk észre sem vesszük. Nem kimondottan jó vagy rossz irányba, csak egy olyan irányba, amerre éppen szükségünk van rá. Járjon ez éppen felhőtlen mosolyokkal, könnycseppekkel vagy védő ölelésekbe való burkolódzással.

Persze én tudom, egy olyan világban és társadalomban megélni a nehéz időszakainkat és egy olyan világban fejlődni és változni, ahol mindenhonnan azt látjuk, ahogyan mindenki tökéletesebbnél tökéletesebbnek akarja mutatni magát és az életét, talán még nehezebb, főleg úgy, hogy ezeket az időszakokat senki sem akarja megosztani és azt mondani, hogy „Igen, én sem vagyok tökéletes”. De mindannyiunknak vannak nehéz időszakai. Van akinek sokkal nehezebb és sokkal embert próbálóbb és van, akinek kevésbé.

Azt hiszem mindannyian tisztában vagyunk éppannyira az erősségeinkkel, mint ahogyan a gyengeségeinkkel is, s bár az esetek többségeben valószínűleg úgy gondoljuk, hogy bizonyos élethelyzetekben a hiba bennünk keresendő, de talán csak meg kellene állnunk egy pillanatra, vennünk egy nagy levegőt (vagy éppen hármat) és elfogadni azt, hogy sosem kell szégyenkeznünk amiatt, akik vagyunk, sokkal inkább engedni, hogy a folyamatos változás, ami körülöttünk és bennünk is zajlik, ne romboljon, hanem építsen minket.

Balázs Andrea

2 thoughts on “Vajon képzeltem csupán?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük