Történelem és emlékezetpolitika

Egy történelemszakos hallgató tanulmányai során sokszor felmerül a kérdés: mi a történelem? Miért fontos? Az alábbiakban erre a két kérdésre igyekszem választ adni saját meglátásaim alapján.

Ha egy átlagos járókelőnek feltesszük az első kérdést, gyakran válaszolják, hogy a történelem tulajdonképpen a múlt. A közvélekedéssel ellentétben azonban a múlt és történelem két eltérő fogalom. A múlt egyszerűen megfogható, mint a képzeletbeli idővonalon ezen konkrét pillanatot megelőző szakasz. A történelem ezzel szemben egy konstruált dolog.

A történelmet nem csak a történészek, hanem mindenki írja. Ennek oka, hogy múltunk újrakonstruált képe a közéletünk egyik legmeghatározóbb eleme. A történelem egy közösségi alkotás, melynek folyamatos konstruálásában részt vesznek a történészek mellett a nemzeti ünnepek megemlékezésein résztvevők, de az iskola padjait koptató diákok is. Sokszor láthatjuk azt is, hogy az objektív módszertani szempontok mellett legalább ugyanakkora súllyal van jelen a nemzeti mítoszépítés és az aktuálpolitikai akarat is, amire az államszocializmus időszakából Dózsa György és az osztályharc jó példa, manapság pedig a romantika hőseinek felélesztése, például Hunyadi Mátyás megkeresése.

Az emlékezetpolitika tehát nem csak (ki)használja a történelmet, hanem építi vagy torzítja is azt. Egy külön tanulmányt megérne például, hogy miként építették fel I. István király portréját, mint kvázi a „polgári Magyarország” előzménye. A felépítés aktusok során történik, ami lehet beszédmondás, könyvírás, szoborállítás, vagy a Szent Korona úsztatása (ami amúgy jóval István utáni). A politikusi működés lényege minden esetben az új kontextusba helyezés; vagyis valamilyen aktuális helyzetet kell kötni a múlt eseményeihez, hogy átélhetőek legyenek. A hasonlatok általában nem túl találóak, sokszor erőltetettek, mert az érzelmekre kívánnak hatni a ráció helyett, jó példa erre a kormányfő március 15-i beszéde.

 

Érdemes beszélni egy közhelyről; a történelmet a győztesek írják. Egyszerűnek tűnő, de jóval bonyolultabb állítás ez. Valójában rengeteg esemény leírását csak a vesztes fél részéről ismerjük, talán a leghíresebb ilyen eset, mikor Varus elvesztett 3 legiót. Más irányból közelítve a szóláshoz pedig elmondható, hogy a történettudomány gyakran többet foglalkozik egy-egy civilizáció bukásával, mint a győztesekkel. Jó példa erre a már említett Római Birodalom; a birodalmat leromboló törzsek utódkirályságai csak lábjegyzetek- pedig ők a győztesek. Kiemelendő tény még az utóbbi években a csatatérkutatás erős felfutása, ami nyomán a harcok rekonstrukciói segítségével objektívebb kép tárulhat elénk. Hazánkban jelenleg a mohácsi sík kutatása a legfontosabb csatatérkutatás.

Meglátásom szerint a szállóige mégsem alaptalan, egy másik értelmezése felfedi a nagy igazságot: a történelmet mindig az éppen hatalmon lévők ferdítik igényeiknek megfelelően. Ezt érdemes mindig szem előtt tartani, mikor a közéletben előkerülnek történelmi kérdések.

 

Írta: Ránics Dániel

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük