Több mint ezer sportoló, 22 egyetem és több mint 30 ezer néző részvételével rendezték meg a hatodik Dunai Regattát május 5-én a fővárosi Műegyetem rakparton. Az esemény központjában a sárkányhajósok állnak, azonban számos más sporttal és programmal találkozhattak az érdeklődök.

A Dunai Regatta minden évben kiemelt szerepet tölt be a pécsi egyetemisták körében. Mint minden évben, így idén is nagy előkészületek előzték meg a rendezvényt. Az Antall József Tudásközpont pécsi irodája hatalmas hangsúlyt fektet arra, hogy az evezőseink ne érezzék egyedül magukat, és mindig óriási szurkoló tábort toboroz. Ez idén sem volt másként, kétbusznyi lelkes szurkoló indult szombaton reggel Budapestre, hogy buzdítsák a csapatot, természetesen a PTE Táncegyüttes és a Brass Band is csatlakozott hozzájuk. Ahogy már megszokhattuk, a Műegyetem rakpart a pécsiektől volt hangos. Attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezte a szurkolók uralták a Duna-partot.

Az egész napos rendezvény nagyon jó hangulatban telt. A rakparton számos program várta az érdeklődőket. Rengeteg sportág mutatkozott be. Az egyetemisták itt is összemérhették tudásukat. Strandröplabdában és streetballban második helyezést értek el a PTE hallgatói. Rosta Dóra a Cross Challenge versenyen bronzérmet szerzett. A sörpong csapatunk pedig a dobogó legfelső fokát foglalhatta el.

A sárkányhajó futamok csak a nap második felében kerültek lebonyolításra. A hajók a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveztek végig a Parlamenttől, egészen a Műegyetem rakpartig. A sárkányhajósok több mint 3000 métert teljesítettek a versenyen. A pécsieket az idei évben több egyetem is maga mögé utasította. A befutó Testnevelési Egyetemet a Széchenyi István Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követte, a dobogón a pécsiek idén nem szereztek érmet.

A Dunai Regatta végeredménye azonban nem jelenti azt, hogy a csapat ne tudná kvalifikálni magát a világbajnokságra, aminek idén Szeged ad otthont.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.