Oodi, Helsinki közkedvelt gyöngyszeme, az ALA Architest egyik álma

2018.december ötödikén nyílt meg Helsinki új könyvtára, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, hiszen az építészeti csoda minden szempontból szemet gyönyörködtető.

A hatásos, figyelemfelkeltő kivitelezés mellett az Oodi több, mint egy könyvtár. A szórakozási lehetőségek széles spektrumon mozognak benne, hiszen az Oodi könyvtár, mozi, kávéház, játszóház, alkotóhely, kiállító terem, rendezvény és kulturális központ is egyben. Nem véletlen hát, hogy az óriási hajót formázó könyvtár napi 10-20 ezer látogatót vonz magához.

Az Oodi-t nem csupán egy hagyományos könyvtárként tartják számon az oda látogatók, sokkal inkább értelmezik közösségi térként, hiszen nem is vonatkozik rá a nálunk berögzült „könyvtári viselkedés” etikettje. Az ide látogatók beszélgethetnek, ha szeretnének, hangoskodhatnak, ha ahhoz van kedvük felkaphatják az egyik, számukra szimpatikus kötetet és egy kávé elfogyasztása mellett olvasgathatják a teraszon.

Itt fontos lenne kiemelni azt is, hogy Finnországban felesleges előre megnézni, hogy a város könyvtárai közül éppen melyikben találjuk meg azt a kötetet, amelyikre szükségünk van. Helsinkiben a könyveknek nincs állandó helye, vissza lehet őket vinni bármelyik könyvtárba, ki lehet őket kölcsönözni bárhonnan.

Tehát korántsem meglepő, hogy az Oodi, mind a belső, mind pedig a külső megjelenésével a világ egy kiemelkedő építészeti csodája lett.

Ennek megálmodása pedig a három fiatal építész által alapított ALA építészirodához köthető. Maga az épület külseje a fenntarthatóságot, a környezettudatosságot hangsúlyozza. A hajó formájú épület a nagy üveg- és acélszerkezettel, a homlokzat faborításával egyszerre letisztult és barátságos, hivalkodó és otthonos.

Szóval Kedves Olvasó, ha egyszer Helsinki felé tévedsz, ne hagyd ki az Oodit sem!

((Megjegyzés: Ezt a képet az: „Az Oodi-t nem csupán egy hagyományos könyvtárként tartják számon az oda látogatók, sokkal inkább értelmezik közösségi térként, hiszen nem is vonatkozik rá a nálunk berögzült „könyvtári viselkedés” etikettje. Az ide látogatók beszélgethetnek, ha szeretnének, hangoskodhatnak, ha ahhoz van kedvük felkaphatják az egyik, számukra szimpatikus kötetet és egy kávé elfogyasztása mellett olvasgathatják a teraszon.” bekezdés után szeretném))

Balázs Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük