Mit játsszunk?

Az emberek többsége legkésőbb középiskolai/gimnáziumi évei környékén elfelejti a társasjátékokat.

Sokan azt hiszik, hogy ezeket az eszközöket a kisgyermekes családoknak találták ki. Ezzel szemben a valóság az, hogy rengeteg intelligens és igényes társasjáték érhető el kifejezetten az idősebb korosztály számára is. Erre egyre többen jönnek rá, hiszen a piaci adatok szerint a népszerűségük az utóbbi években látható növekedésnek indult, nem csak a gyermekes családok, hanem a fiatal felnőttek körében egyaránt, elmondható tehát, hogy a társasjátékozás az aranykorát éli. A következőkben szeretnék egy kis kedvet csinálni mindazoknak, akik eddig szkeptikusak voltak ezzel kapcsolatban.

Kezdjük az alapokkal

Mire jó a játék? Mi a játék? A játék egy olyan tevékenység, mely végigkíséri az ember életét. Más szerepe van a játéknak egy gyermek, és más egy felnőtt vagy a tudomány (lásd: játékelmélet) számára.

A történelem során majdnem minden civilizációban játszottak társasjátékokkal, amelyek közül jónéhány az írás kialakulásának idejéből származik. A töretlen jelenlét nem véletlen. A játéknak nagyon sok pozitív élet- és lélektani hatása van. Létjogosultságának alapja az a tulajdonsága, hogy teljesen önkéntes, szabad és pozitív tevékenységről van szó. Lehet örömforrás, de nagy feszültségoldó és személyiségfejlesztő hatása van. Az egyén és a játék kölcsönösen hatnak egymásra, miközben a résztvevő folyamatosan növekedik, tapasztal és jól érzi magát. A játék lényege a képességek kibontakoztatása, amivel értelmi és szociális készségünk egyaránt fejlődik. Bármilyen játékról is legyen szó, a személyiség nem egyetlen oldalára gyakorol hatást, több területet mozgat meg egyszerre.

A bőség zavara

Ha ezek után kedvet kaptál a társasjátékhoz, felmerülhet a kérdés, hogy mivel érdemes elkezdeni. Ahány ember, annyi személyiség, igény és elvárás létezik egy játékkal kapcsolatban. Végtelenül sok és sokféle játék fellelhető már a piacon. Nem árt, ha tisztában vagy igényeiddel, amikor rászánod magad a vásárlásra. Érdemes előtte néhányat kipróbálni akár a baráti körödben már fellelhető játékok közül, vagy nagyon jó alkalom erre a Pécsett, a Király utca 15. szám alatti Hattyú udvarban létrehozott Játszó-tér. Ott kifejezetten a társasjáték kedvelőket várják, és minden pénteken – ingyenesen – társasjáték partikat bonyolíthatsz le.  Sajnos nagyon sok hangzatos nevű, drága játék is van, ami nem feltétlenül jár együtt pozitív játékélménnyel. Ha többet szeretnél tudni a társasjátékokról, jobban el szeretnél igazodni a széles kínálatban, akkor jó szívvel ajánlom neked a Mit Játsszunk? YouTube csatornát, ahol egy kedves pár szakértelmének és tudásának köszönhetően nagyon könnyen és hamar eligazodhatsz a társasjátékok világában, és tisztába kerülhetsz azzal, hogy milyen játékot érdemes vásárolnod.

Ezt vidd magaddal

A társasjáték tehát jó dolog. Itt a lehetőség, hogy újra felfedezd a polcon porosodó rég elfeledett játékokat, vagy körülnézz az újdonságok között. Egy jó játékba mindenképp érdemes befektetni, hisz nem csak fejleszt és örömet okoz, hanem össze is hozza az embereket. Arra biztatlak, hogy vágj bele bátran, adj egy esélyt a társajátékoknak, a magad és a baráti köröd szórakozásának, fejlesztésének, új barátok szerzésének! Mindössze egy felporszívózott padlóra vagy asztalra van szükség, és legalább még egy személyre, aki szintén hajlandó elkezdeni játszani. Tedd meg az első lépést, érezzétek jól magatokat!

Marxer Fanni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FEL