Mindig megdöbbentő számomra, hogy milyen pesszimista életszemlélettel rendelkezünk mi, magyar emberek. A közelmúltban szerencsére nem volt hiány a különböző sporteseményekből, ami pedig még nagyszerűbb, hogy a legtöbb tornán, vagy világversenyen láthattunk magyar címeres mezben sportolókat, akik jobbnál jobb eredményeket értek el. Mégis csak az folyt a médiában, hogy bezzeg ez megint nem nyert, az meg elbénázta, nem ezt vártuk tőle, stb…

Engem mindig felháborítanak ezek a kijelentések. Miről is szól a sport? A győzelemről? Nem, nem arról. A sport elsősorban saját magunk határainak a megugrásáról szól. Közhelynek tűnik, de valóban így van, nem lehet mindenki első. Sportolóként soha nem lehetsz elégedett magaddal, mindig lehetsz egy picit jobb annál, ami vagy, csak dolgozni kell érte. Azonban olyan is van, amikor te többet teszel a győzelemért, az mégsem jön össze. Ez a sport. Egy mérkőzésen, egy futamon, legyen az bármilyen sportág, másodpercek döntenek az eredményről, de ettől gyönyörű ez a világ. Ha alul is maradsz, tedd azt büszkén, és dolgozz, hogy legközelebb jobb légy. De ahhoz, hogy jobb legyél, szükség van a támogatásra. Nem azt mondom, hogy ne írjuk le a véleményünket, ha például a haza labdarúgásról van szó, arról beszélek, amikor valóban teljesítmény és eredmény is, ezt azonban mégsem tudjuk értékelni.

Ezek a gondolatok már régóta nem hagynak nyugodni, de igazán a hoki VB. utáni hangok háborítottak fel teljesen. A legtöbb cikk, amely megjelent, mind csalódott és támadó hangnemben íródott, egytől egyig a magyar csapat teljesítményét bírálta. Emberek, ébresztő! Mi nem vagyunk hoki nemzet, mégis 4. helyen végeztünk a világbajnokságon úgy, hogy a feljutás a legjobbak közé az utolsó percig elérhető volt fiaink számára. Magyarország igenis ott van a jégkorongozók térképén.

De lássuk csak a következő példát! A Sopron Basket első magyar csapatként jutott be az Euroliga négyes döntőjébe, ahol a döntőig meneteltek a lányok. A fináléban az orosz Jekatyerinburg volt az ellenfél, akik egyébként a torna nagy esélyesei közé tartoztak. A döntőben ugyan alulmaradt a magyar csapat, mégis sporttörténelmet írtak, hiszen egyedüli magyar csapatként nyertek érmet az Euroliga történetében. Ez az ezüst pedig igenis ugyanolyan fényesen csillog, mint az aranyérem.

A végére hagytam a számomra legelkeserítőbb példát. 2018. február 22-én a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb sikerét élhettük át. A magyar gyorskorcsolya-váltó aranyérmet nyert phjongcshangi téli olimpia 5000 méteres váltó rövidpályás gyorskorcsolya versenyszámában. A magyar aranyérmes váltó tagjai: Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor. Természetesen felrobbant az internet, napokig nézhettük azt a csodát, ahogyan ezek a fiúk küzdöttek, mégis számos olyan hozzászólás született a megjelent cikkek alatt, amelyek a Liu testvérek magyarságát vonták kétségbe. Mélységesen szomorú, hogy még az igazán nagy sikereket is beárnyékolhatja a mai közhangulat, ami ebben az országban uralkodik. Íme, a MAGYAR gyorskorcsolya-váltó, akik immáron olimpiai aranyérmesek.

Én pedig továbbra is bízom sportolóinkban, és szurkolni fogok nekik, akár győztesek, akár vesztesek, akkor is a mi sportolóink. Hajrá magyarok!

Vélemény, hozzászólás?