Karácsony és disznóvágás

Az ablakon bepillantva egy kisebb család látható. A felnőttek az asztalnál ülnek és kártyáznak. A jó öreg zsírozást játszák magyar kártyával. A cél, hogy minél több zsírt, azaz tízest vagy ászt összegyűjtsenek az ütéseikkel a játék során.

Mellettük, a szőnyegen a gyerekek csomagolnak. Kockacukrot, diót, almát, olyan felszólításra, hogy „A Jézuska szereti, ha a gyerekek előre elkészítik a felaggatásra váró díszeket.”. Ekkor még semmit sem sejtenek arról, hogy majd este, amint ők elalszanak, a padláson várakozó fenyőt, majd szüleik öltöztetik ünnepi díszbe. Reggel a legszebb fa várja őket, alatta azonban ajándék nincs, még is mosoly terül szét az arcukon. Majd kicsivel később elkezdenek özönleni a vendégek a karácsonyi lakomára. Ez azonban már elég bőséges, ami a tegnap hajnali disznó vágásnak köszönhető.

Manapság sok gyermek furcsának vélné, ha nem találna valamit a karácsonyfa alatt. Ez azonban a második világháború utáni Magyarországra gyakorta jellemző volt. És, ha jól belegondolunk, ez nagyszüleink gyermekkorát öleli fel. Az Alföldön, a legtöbb parasztcsaládnál a legnagyobb karácsonyi „ajándék” egy disznó vágás volt, ami miatt szenteste étel került az asztalra.
Míg a férfiak kint tettek-vettek, addig a nők a konyhában sürögtek-forogtak.

Töltött káposzta

Készült a finom hagymás sültvér, amit friss, ropogós kenyérrel fogyasztottak el. Nem mondom, hogy könnyebben, de lelkesebben ment a munka utána. A hagyománynak számító reggeli pálinka fogyasztás sem maradhatott el, hiszen az adja az igazi hajtóerőt. Ezt elmulasztani nem volt szabad, mert a csípős, téli hidegben kellett, ami felmelegíti a testet és a lelket.
A konyhában azonban már nem lehetett érezni a kinti idő mínuszait. A sparhelt (tűzhelyhez hasonló) folyamatosan ment. Ontotta magából a meleget. Lábasok repültek egyik helyről a másikra. Sült hús, savanyú káposztával került be a tepsibe, majd a sütőbe, hogy aztán illata belengje az egész helyiséget. Még odakint is tudták, hogy készül a pecsenye, a csontleves és a töltött káposzta is végre főni kezdett.
Ami azonban engem leginkább érdekelt a régi gasztronómiai hagyományok közül, amelyek a nagyszüleim gyerekkorát jellemezte, az az, hogy milyen sütemények kerültek az ünnepi asztalra. A szokásos diós, mákos bejgli elengedhetetlen „kelléke” volt az ünnepeknek. Előfordult, de az csak az 1950-es éveket követően, hogy valamilyen krémmel töltött édesség is az asztalra került.
De, ami a disznó vágás egyik mellékterméke volt, a soha el nem hagyható csemege, a hájas tészta.
A képen található recept egy generációkon átívelő receptkönyvből származik. Még a dédnagymamámé volt. Megsárgult lapjai is tükrözi régi voltát.
Sokaknak ez mind csak a múlt, de alföldi gyerekként ebben a mai napig részem van, annak is köszönhetően, hogy édesapám hivatása hentes, anyukám pedig a legjobb ételeket és süteményeket készíti.
Minden családnak vannak gasztronómiai hagyományai, nálunk, az alföldi térségben a disznó vágásból készült ételek előállítása az.

Czeczon Enikő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük