Noha az idei év tavaszán hazánkat az AWS fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon a Viszlát nyár című számukkal, és vélhetően egy egész nemzet szorít a zenekarnak, nem ártana kicsit jobban körülnézni a riválisok között.

Ez a verseny már jó ideje nem arról szól, hogy melyik dal a legjobb valójában. Talán soha nem is szólt arról. Az igazi szempont sokkal inkább az országok gazdasági stabilitásától függ, amely igencsak mérvadó feltétele egy ilyen esemény megszervezésének. Felesleges volna hiú ábrándokba ringatnunk magunkat azzal kapcsolatban, hogy „na, majd most…”, mert olyan biztos, mint a halál, hogy Magyarország idén sem elsőként fog távozni a versenyzők soraiból.

Azonban a többi nemzet énekeseit kár volna emiatt a szomorú tény miatt diszkriminálni, és csakis a saját csapatunknak szurkolni. Különösen akkor, ha az egyik ország olyan rikító újdonsággal képviselteti magát, amit/akit lehetetlen figyelmen kívül hagyni.

Izrael ugyanis 2018-ban Netta nevű energiabombáját küldi az Eurovízióra, aki a világklasszis Adele tehetségét és Meghan Trainor önbizalmát vegyítve valami egészen őrült anyagot tett le az asztalra – arról nem is beszélve, hogy milyen remekül tudja a szárnyasok hangját utánozni. De mégis kicsoda ez a grimaszoló égi tünemény, aki egyszer csak berobbant a köztudatba?

Netta Barzilai 1993. január 22-én született Hod HaSharonban, ahol azóta is él. Gyermekkorában családjával ugyan négy évig Nigériában éltek, de végül visszaköltöztek Izraelbe. Mielőtt megkezdte volna kötelező sorkatonai szolgálatát egy évig önkéntes volt a Nahalnál, később pedig az izraeli sereg zenekarában is tevékenykedett. Hazájában a HaKokhav HaBa ötödik évadában elért első helyezéssel bebizonyította, hogy elnyerte Izrael tetszését a március 11-én debütáló TOY című száma, így ő fogja idén képviselni hazáját a megmérettetésen.

Bár a Haaretz cikke szerint Netta a k-pop és a mediterrán pop műfajaiból merített ihletet dalának stílusához, az előbbit nagyjából annyira észlelni, mint a tejtermékekben nyomokban tartalmazó mogyorót, amire mindannyinkat figyelmeztetnek a csomagoláson. Az énekesnő legfeljebb olyankor kelti a k-pop hamis illúzióját, mikor színes parókákban, keleti stílusban összeállított szettben énekli az idei év új girlpower himnuszát. Zenéjében – és a klip koreográfiájában – sokkal inkább a mizrahi pop ritmusa dübörög, amivel nincs is semmi baj, hiszen az Eurovízió az utóbbi években amúgy sem kulturális szagtalanságáról volt híres. Mindenki beletesz egy csipetnyit abból, ami azzá tette őt, aki.

És a dal maga milyen? Üzenete kicsit sem kacifántos, mélyreható, semmi sincs rejtve. A fiúk ne legyenek hülyék, a lányok pedig ne legyenek játékszerek. Szövegében időnként elejt pár héber kijelentést, mint az „ani lo buba”, azaz „nem vagyok baba”, illetve beleszőtte finom utalással az utóbbi időkben igencsak felkapott Gal Gadotot – a Wonder Woman jelző elég egyértelműnek bizonyult –, továbbá napjaink közösségi médiához való görcsös ragaszkodását. Netta vibráló klipjében természetesen ad rendesen az érzésnek, és a kotkodácsolások mellett nem volt rest olyan pofákat vágni, amelyeket mi magunk is gyakorta próbálgatunk… A tükör előtt egyedül. Mindezek tudatában fölmerülhet bennünk a kérdés, hogy ez a dal mégis mitől különb, mint a többi? Az idei Eurovíziós Dalfesztivál YouTube csatornáján miért ez lett a legnézettebb videoklip? A lelkes vloggerek miért osztják meg sorra a reakcióikat? Mi a titok? Egyáltalán mi a garancia a győzelemre?

Nos, garancia egyáltalán nincs rá, hiszen mostanság igencsak rájár a rúd Izraelre, így az is kérdéses, hogy alkalmasnak találnák-e őket a jövő évi verseny megszervezésére. Az viszont tagadhatatlan, hogy Netta slágert alkotott. Merész színek, könnyen értelmezhető szöveg, fülbemászó dallam, amelyet ha akarnál, se tudnál elfelejteni. Egyszóval megvan benne mindaz, ami a halvány etno beütés ellenére is megfelel a popularizmus kritériumainak. Mindent összevetve úgymond a másik befutó esetlegesen a bulgáriai EQUINOX lehetne a Bones című dalukkal, amely bár mondanivaló és spiritualitás terén is a szó szoros értelmében csontig hatol, sehogy sem tűnik ki a tömegből, és nagy valószínűséggel megmarad a one hit wonder pihenőpadján. Mindamellett negatívumként tartható számon az is, hogy egyik énekesük hervasztóan unalmas Sia klónnak képzeli magát, ezzel is elvéve azt a kevéske egyediséget, ami alapvetően megvolna a csapatban.

Meglehet, nincs túl sok értelme kristálygömbös jóst játszani a kontinens zenei víziója kapcsán, hiszen a győzelem, mint korábban említettem, jó ideje nem a tehetségről és eredetiségről szól. Talán soha nem is szólt arról.Ennek ellenére sok sikert kívánunk az összes versenyzőnek, köztük természetesen az AWS-nek is. Mindenki igyekezzen kihozni magából a legjobbat, és akkor nem lesznek vesztesek.

Tagged

Vélemény, hozzászólás?