Élet a pandémia idején

2019 végén mindannyian azt hittük, hogy ez a 2020-as év valami különlegeset tartogat mindenki számára. Az év még egészen jól is indult, de februárban már tudtuk, hogy ez nem úgy lesz különleges, ahogyan azt mi vártuk. Olyannal álltunk szemben, amivel az elmúlt 60-70 évben nem igazán találkoztunk, és senki sem tudta, hogy mit hoz majd. Egyre közelebb ért Magyarországhoz a COVID-19 névre hallgató vírus. Amikor az olaszországi lezárásról és korlátozásokról olvastunk, már sejthető volt, hogy ránk is valami hasonló vár. Szerencsére mi könnyebben megúsztuk, mint az olaszok.

Megkezdődött a távoktatás, aki tudott, a munkahelyén átállt home office-ra, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön szájmaszkot kellett hordanunk. A 1,5 méteres távolságot mindenhol tartanunk kellett, és mindenkit arra kértek, hogy ha nem muszáj, akkor ne nagyon hagyja el a lakhelyét.  Aztán a nyár egy kisebb felengedést jelentett mindenkinek. Akik bátrak voltak és megengedhették maguknak, kihasználták a nyarat, és elmentek nyaralni, akár külföldre is. Egy-egy pillanatnyi remény volt még rá, hogy a nyár végén még megtartanak egy-két koncertet vagy nagyobb tömegrendezvényt, de végül ezek is mind elmaradtak. Augusztusban pedig már lehetett számítani rá, hogy jön a második hullám.

Úgy is lett. Szeptembertől kezdve újabb és újabb szigorításokat vezettek be a maszkhasználattal kapcsolatban. Bezártak a múzeumok, a színházak és a mozik. Novemberben az általános iskolákon kívül mindegyik intézményben átálltak teljes online oktatásra, majd elkezdődött a kijárási korlátozás. Először csak éjfél és hajnal öt óra között nem lehetett elhagyni a lakóhelyünket, majd később már ezt előrehozták nyolc órára.  A boltok emiatt korábban zártak, este nyolc után pedig csak igazolással vagy komoly egészségügyi indokkal lehet kint lenni az utcákon. Az éttermek és egyéb vendéglátóegységek mind bezártak, legalábbis a helyben fogyasztó vendégek számára, elvitelre a legtöbb vendéglátóegység továbbra is fogad rendeléseket.

Sokan nagyon nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt, ugyanis rengetek munkahely szűnt meg, vagy állt át alacsonyabb óraszámra. A vendéglátósoknak és a szállodaiparban dolgozóknak szinte teljesen megszűnt az állásuk, míg az egészségügyben dolgozók meg kevesen voltak és küzdöttek azért, hogy mindenkit megfelelően el tudjanak látni.  Akinek szerencséje volt, az vagy a munkáltatójától, vagy az államtól kapott némi támogatást, hogy ne menjenek csődbe teljesen a családok.

Szépen lassan kezdtünk hozzászokni ahhoz, hogy így kell élnünk a mindennapokban, ha azt akarjuk, hogy egyszer vége legyen ennek a rémálomnak. A mindennapok részévé vált, hogy újabb és újabb statisztikákat látunk az új fertőzöttek számáról, arról, hogy hányan hunytak el a betegség következtében. Kissé olyan, mintha háborús helyzet lenne, és a nap végén a rádió mellett ülve hallgatnánk a hadi híreket.

Aztán egyre jobban közeledett a karácsony, a szeretet ünnepe, amit mindenki szeretne a családjával tölteni. Na de felmerült a kérdés… Együtt töltheti-e a család az ünnepeket? Lesz-e addigra olyan korlátozás, hogy nem hagyhatjuk el a települést, ahol élünk és dolgozunk? A válaszra sokáig kellett várnunk: december 21-én jelentették be, hogy Szenteste nem lesz kijárási tilalom, viszont 25-26-án továbbra sem lehet este nyolc után kint tartózkodni és a családi rendezvényeket is maximum tíz főig lehet megtartani. Na bumm... Végül is „nem jó, de nem is tragikus”, ahogy Gyatlov főmérnök fogalmazott a Csernobil című sorozatban. Hiszen mégis csak együtt tölthetjük a szeretteinkkel a karácsonyt, és ez a fontos. Az, hogy ez most egy különleges karácsony lett, az már csak másodlagos.

El kell fogadnunk, hogy ez az év ilyen. Ez most nem arról szólt, hogy világot látunk, hogy fesztiválokra megyünk, hogy aktív szociális életet élünk. Ez az év magányos, visszahúzódó és nehéz. Ez az év arra volt jó, hogy mindenki elkezdjen kicsit magával foglalkozni, és több időt szentelni a vele együtt élőkre. Sokaknak végre idejük lett arra, hogy egy régen áhított hobbival elkezdjenek foglalkozni. Van, aki nyelvet tanult, van, aki hangszeren kezdett el játszani, vagy éppen több ideje maradt a sportolásra. Tudjuk, hogy a 2021 még a pandémia nehézségeivel fog indulni, és nem tudjuk, hogy mikor lesz ennek vége, de reméljük, hogy a jövő valami jobbat tartogat majd a számunkra.

Kiss Dorina Ráhel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

FEL