Restaurálás szépségei – interjú Béres Erzsébettel

Béres Erzsébet a Szépművészeti Múzeum egykori restaurátora. Kalandos élete során sok élményt és tapasztalatot szerzett. Részt vett több híres festmény restaurálásában, mint például Munkácsy Mihály – Krisztus Pilátus előtt és Evora – A feltámadt krisztus.

Gáspár Rebeka: Miért és hogyan lettél restaurátor?

Béres Erzsébet: Szüleim művészet szertő emberek voltak, ez alapozhatta meg. Középiskolában ipari iskolába mentem ahol textil ipari szakmunkást végeztem, majd levelezőn könyvtáros és népművészeti szakmám lett. Itt már tudtam, hogy nekem muszáj tovább tanulnom, pár hónapig munka és majd az alatt eldöntöm. A baráti körömben festők is voltak, és szerettem a lakásomban régiséget gyűjteni és azokat felújítani, ezek nagy hatással voltak rám. Nagyon gondolkoztam a művészeti vonalon, de nem mertem alkotni, festeni. Így inkább a restaurálás mellet döntöttem, annak is a kép restaurálása mellett. A Britis Corporeson foglalkoztatásával 1 évre ki tudtam menni Görögországba dolgozni és így elég tőkét tudtam összeszedni. Vissza érve Magyarországra elkezdtem felvételizni a főiskolákra és az egyetemekre. Többszörös felvételi után felvételt nyertem a Képzőművészeti Főiskolába. Azt elvégezve a műkereskedelemben helyezkedtem el, később a Szépművészeti múzeumban.

GR: Milyen érzés volt az első képet helyre állítani?

BE: Konkrétan az első munkám a Diploma munkám volt, de nem én egyedül készítettem a mesterem segített és tanácsokkal látott el, a mű vége felé. A műkereskedelemben aprócseprő 19. századi munkákat kaptam. De ami első munkámnak tekinthető azt 1992-ben kaptam. Egy friss csapatba kerültem be, és egy Boscamo képet kellett helyreállítanunk. A kép 100×100 cm késő barokk munka volt. Nagyon jó, érdekes, és kihívásokkal és megfelelési vággyal teli munka volt. De a képekhez úgy áll hozzá az ember minta mindig az első munkája lenne, mert mindegyik más és különleges. 

GR: Melyik munkádat szeretted a legjobban? 

Szépművészeti MúzeumBE: Nincsenek legjeim, inkább kedvencem vannak. Ilyen például Evora – A feltámadt Krisztus, ami Szépművészeti Múzeumban volt a Spanyol festményeknél odarakva, ismeretlen szerzővel.  Egyszer egy Portugál festő arra járt és ő mondta, hogy ez a kép egy Evora, nagyon boldogok lettünk. Majd 96-97-es Evora világkiállításra az összes képét össze szedték és egy EUS pályázat keretei között én restaurálhattam. A kép feltárása közben az egyik kis oldalsó részben találtam egy cetlit, amin a kutatók egy évszámot találtak 1666 ekkor történhetett valami a képpel, hisz a kép bő száz évvel később készült. Nagy felfedezés és hatalmas élmény volt. Minden szempontból különleges és érdekes munkálat volt, mert újfajta festészeti és konzerválási anyagokat használtunk. Még számomra kedves munka volt a Munkácsy – Krisztus Pilátus előtt, Civersio – Mária sírba tétele.

GR: Mi okozza a legnagyobb elismerést a munkáltatóidtól kapott visszajelzés vagy a saját boldogságod egy kép elkészítése után?

BE: Hazudnék, ha nem érdekelne, az elismerés a Szépművészeti Múzeumtól sok visszajelzést kapok. A restaurálás sok restancián megy keresztül. Sokszor vitáztam velük, de mindig elismerést kaptam tőlük. De a legnagyobb kritikus én vagyok. Mindig találok, egy kis munkát, hibát valahol pedig mondják, hogy jó ár így tökéletes, de én nem úgy érzem. A legnagyobb eufória mikor kész a retus (kispontokból összeállítani az elmosódott részeket), így volt ez a Munkácsy – Krisztus Pilátus előtt elkészültével, 10 métert hátráltunk és boldogan csodáltuk az elkészült művet.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük